• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

Az elsavasodás nemcsak az emésztő- és az érrendszert, hanem az ízületeket és csontokat is tönkreteszi.

Ma egy egészséges felnőtt ember számára szükséges rostok, vitaminok és ásványi anyagok nem állnak rendelkezésünkre ott, ahol lenniük kellene: a kapható élelmiszerekben. 

A csontritkulás, az ízületi gyulladások, de még az időskori izomsorvadás is a túlságosan savasító táplálkozás, az életmód, vagyis a kibillent sav-bázis háztartás számlájára írható.

Mivel a vese működése a korral némileg alábbhagy - 30-40 éves kortól évente mintegy 1 százalékkal csökken a vesekapacitás -, ez azt jelenti, hogy minél idősebbek vagyunk, annál inkább fennáll az elsavasodás veszélye. 

Nem véletlen, hogy az ízületi betegségek és a csontritkulás is 50-60 éves kor fölött mutatkozik meg. 

Mit együnk?

Mai túlságosan kevés ásványi anyagot és nyers növényi táplálékot, valamint túl sok savasító hatású állati fehérjét tartalmazó étrendünk már fiatal korban elkezdi aláásni szervezetünk sav-bázis egyensúlyát, amit az idősödő szervezet egyre kevésbé tud megőrizni.

A húsokról és tejtermékekről nem kell lemondani, de érdemes figyelni, hogy mintegy négyszer annyi lúgosító hatású zöldség kerüljön az asztalra, mint savasító étel. 

Hogy segíthet a Naturalhelp Complex

Nyugtassuk meg a gyomrunkat az emésztőrendszerünket, egy alapos rostokat és prebiotikumokat is tartalmazó méregtelenítéssel. 

A gyomorszáj tájéki fajdalmakat, amelyt a reflux és a megnövekedett gyomorsav okozza, ezeken a tüneteken enyhíthet készítményünk is, bélmozgását normalizálhatja, valamint széklete állagát javíthatja. Érdemes lehet egy probiotikum kúrát is elvégezni amely pótolná a bélbaktériumait, a NaturalHelp komplex a hozzáadott inulinnal segítheti az új baktériumok túlélését. 

A NaturalHelp Complex kúraszerű alkalmazása enyhítheti természetes eszközökkel, gyógynövényekkel az elsavasodás tüneteit, számos más előnyös hatása mellett. Reflux, gyomorégés ellen Naturalhelp Complexel most 30 % kedvezménnyel. 





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 16 890 Ft

Kiszállítás: 1 990 Ft

Csomag ára: 18 880 Ft








2 doboz termék

Egységár: 15 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 31 780 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888



3 doboz termék

Egységár: 14 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 44 670 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Nóri

Nóri avatarja

Az interneten találtam meg a NaturalHelp Complexet, azóta is áldom a napot:)

"Az interneten találtam meg a NaturalHelp Complexet, és megtetszett, hogy egyben benne van sokminden, vagyis nem kell külön reggel-délben-este szedegetni különböző "pirulákat". Először egyhavi adagot próbáltam ki. Néhány héten belül éreztem a hasamon, hogy lazábbak a nadrágok. Nekem első lépésnek ez volt a cél, így nagyon örülök, hogy ezt sikerült elérnem. A diéta jöhet majd, ha több időm lesz magamra."


Tovább olvasom

   Vámos Erika - TV2 műsorvezető

Vámos Erika - TV2 műsorvezető avatarja

Ajánlom azoknak akik egyszerű de hatékony megoldást és egy működő méregtelenítő kúrát keresnek.

"Régóta odafigyelek az étkezésemre, az egészséges életmód követeként ezt nagyon fontosnak tartom. Minden odafigyelésem ellenére azonban hajlamos voltam a szorulásra és ez a probléma meghatározta a reggeleimet. Hashajtókon élni nem akartam, emiatt kerestem fel dr. Wallinger Zitát, és az általa elvégzett ESG állapotfelmérés objektíven láttatta azt, amivel küzdöttem: probléma volt az emésztésemmel, valamiért lassabb volt a bélműködésem, és ez a bélflóra egyensúlyát is felborította." A doktornő tanácsára elkezdtem fogyasztani reggelente a Natural Help Complexet és már az első héten éreztem, hogy végre „beindult” a bélműködésem. Nem akartam elkiabálni, de szerencsére ez a jó érzés nem múlt el, napról-napra könnyebbnek éreztem magam, és így további 3 hónapig folytattam a kúrát. A reggeli szertartásaim elengedhetetlen része lett, hogy ezzel a rost- és vitaminbombával indítsam a napot. Természetesen tudtam, hogy a megfelelő hatás eléréséhez szervezetemnek szüksége van napi 2,5-3 liter vízre.  Sokkal jobban érzem magam a kúra óta, és ez a jó közérzet pozitívan hat a munkámra is. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné rendbe tenni a bélműködését. Köszönöm a Natural Help Complex segítségét!


Tovább olvasom

   Kovácsné Orosz Erzsébet

Kovácsné Orosz Erzsébet avatarja

"Csodálatos érzés ez nekem"

Kedves NaturalHelp csapata!

68 éves pedagógus nyugdíjas vagyok. Évek óta küzdök a székrekedéssel. Többször voltam vastagbél tükrözésen. Találtak polipot ami hál istennek jó indulatú volt. A hashajtók minden formáját kipróbáltam. A túlzott hashajtók a bélbolyhokat a vastagbélről lemarta. Véletlenül találtam az önök termékére interneten való keresgélés közben. Akkor próbából rendeltem 1 dobozzal. Utasításnak megfelelően elkezdtem szedni. Egy hét szedése után vettem észre a hatását /Gondoltam már ez sem hat/Egy hét után éreztem a hatását. Éreztem,hogy tisztulok kifelé rengeteg bélsár ki jött belőlem. Máris kisebb lett a hasam és ami nagyon fontos még a savam is csökkent. Erősen refluxos vagyok. Odáig jutottam idáig, hogy a savcsökkentőből napi két szem helyett egyet szedek. A napi székletem is beállt és csodálatos érzés ez nekem. Remélem továbbra is segít.


Tovább olvasom

   Eisenbacher Judit

Eisenbacher Judit avatarja

"Egészségesen táplálkozom, odafigyelek a napi folyadékbevitelre is, 
de úgy éreztem, egy tavaszi "nagytakarítás" ennek ellenére hasznos lenne. 
Már 1 hét után azt tapasztaltam, hogy szemmel láthatóan laposabb lett a hasam, 
aminek hihetetlenül örültem :) ezért szívből ajánlom minden fogyókúrázónak, 
aki életmódváltással, egészségesen szeretne vonzó formát elérni!" 

Eisenbacher Judit


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés