• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

Ételek, amikről elhitették velünk, hogy egészségesek

Előfordul, hogy feljön egy kis súlyfelesleg vagy nem hagy minket a lelkiismeret-furdalás a mozgásszegény életmódunk és egészségtelen táplálkozásunk miatt. Ilyenkor igazi megváltásnak tűnik egy egészséges köntösbe csomagolt reform élelmiszer.

Mitől olyan bűvös ez a „reform” kifejezés? Mert megnyugtatja a lelkiismeretünket, elhiteti velünk, hogy ami a csomagolás alatt van, az csak is jó lehet nekünk. Pedig ez nem igaz, sőt…

1.Alacsony vagy 0 % zsírtartalmú készítmények (low fat)

Az egyik legnagyobb önbecsapás, ha ilyen készételeket fogyasztunk. A gyártás során az eltávolított zsiradékot valamivel helyettesíteni kell. Ez vagy egy mesterséges adalékanyag vagy cukor. Tehát a csere nem éri meg. „Ha már zsírszegény, eszem is belőle még egyet!” Ugye ismerős mondat? Az ilyen ételek nem hogy előidéznék a fogyást, csak a kalóriák számát növelik, gondoljunk csak a cukrozott gyümölcsjoghurtokra. Ne alapozza erre a diétát!

2.Reggelizőpelyhek, cukrozott műzli

Milyen jól indul ez a nap is! Egy finom, egészséges műzli reggelire és már ezzel is tettünk az egészségünkért. Igen, tettünk, de sajnos nem jót. A reggeli pelyhek igazi tápanyag- és rostszegény kalóriabombák, nem véletlenül bolondulnak érte a gyerekek is. Ezen bizony a tej sem segít. Ha mindenáron műzlit szeretnénk, válasszuk a cukormentes keveréket, vagy még jobb, ha magunk keverjük ki magvakból, natúr pelyhekből.

3.Spenótos tészta

Nem minden jó, ami „zöld”. A spenótos tészta legfeljebb érdekesebbé teszi az ebédet, de az immunrendszert nem turbózza fel. Attól, hogy kicsit meg van színezve a tészta alapvetően ugyanolyan fehér lisztből készült hizlaló táplálék marad.

4.Teljes kiőrlésűnek vagy barnának nevezett pékáruk Naturalhelp-blog.egészséges ételek

Megint egy olyan reformtermék, aminek nagyon könnyű bedőlni. Barna kenyér, mégis puha és ízletes? A család is hajlandó megenni? Igazi főnyeremény! De mégis mennyi rostot tartalmaz? Éppen csak a látvány kedvéért szórták meg egy kis pehellyel vagy tényleg megvan a 2 g rost egy szeletben? Sajnos gyakori, hogy a barna színt színezőanyaggal, leggyakrabban malátával, vagy épp egy kis kávéporral (!) érik el. Kérdezze meg a pékségben, ne engedje becsapni magát ezzel a „barnakenyér” szöveggel!

5.Organikus és bio kekszek, tészták, szószok

Ön is szokott bio élelmiszert vásárolni? Sem az organikus, sem a bio jelölés nem jelenti azt, hogy ezekkel az élelmiszerekkel nem terhelheti a szervezetét. Attól, hogy a hozzáadott cukor, olaj vagy búzaliszt bio gazdálkodásból származik, attól még ugyanúgy hizlal.

Ne hagyja a lelkiismeretét becsapni, ezek sem egészségesebbek:

  • éttermi gyümölcsturmix (általában cukros, aromás szirupokkal teszik még ízletesebbé)
  • ízesített víz édesítőszerrel (ha túl gyakran issza, előbb-utóbb jó kis hasmenést tud okozni)
  • „gyári” salátaöntet (tele van cukorral, olajokkal)
  • előre csomagolt majonézes szendvics (benzinkutas szendvics)
  • fehérjeszelet, ha több, mint 200 kalóriát vagy 8 g cukrot tartalmaz

Van azért kivétel is ebben az átverős reform bizniszben! Egy paleo csoki jó választás a délutáni nassolásra! A paleo termékek ugyanis nem tartalmazhatnak finomított cukrot, lisztet, mesterséges adalékokat.

A legjobb megoldás azonban, ha megpróbálunk az ízfokozókkal, cukorral telepakolt finomságokon kívül valami más örömforrást keresni. Itt a tavasz, a kirándulások, a feltöltődés, romantikus séták ideje!





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 16 890 Ft

Kiszállítás: 1 990 Ft

Csomag ára: 18 880 Ft








2 doboz termék

Egységár: 15 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 31 780 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888



3 doboz termék

Egységár: 14 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 44 670 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Sz. M. Katalin

Sz. M. Katalin avatarja

"amióta használom az Önök termékét teljesen rendben van az emésztésem, nincs puffadásom"

 "T. Cím!

Szeretném Önöket tájékoztatni, hogy amióta használom az Önök termékét teljesen rendben van az emésztésem, nincs  puffadásom és már nem tudok nélküle már élni. Nagyon kellemes termék, többeknek ajánlottam."


Tovább olvasom

   Katalin és József

Katalin és József avatarja

"Elhatároztuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében továbbra is rendszeresen fogjuk használni ezt a kiváló terméket."

"Betöltöttem a 66. évemet, és ezalatt meg kellett tanulnom elég sok betegséggel együtt élni (hormonbetegség, magas vérnyomás, II. típusú cukorbetegség). Mindig fontos volt tehát számomra, hogy az anyagcserémet próbáljam segíteni, lehetőség szerint javítani a helyzeten. 
Férjemmel együtt korábban rendszeresen használtuk a Dr. Natura méregtelenítő termékét, s miután az interneten keresgélve rátaláltunk a NaturalHelp Complexkúrára, örömmel láttuk, hogy ebben a porban együtt megtalálható a négy fontos hatóanyag: a méregtelenítés, a béltisztítás, a vitaminpótlás és a prebiotikumok. Azóta többször rendeltünk a termékből, és minden szempontból csak jót mondhatunk a hatásáról. Megszűnt a korábbi fáradékonyságunk és az emésztési problémáink. Férjem vastagbeléről korábban többször polipokat távolítottak el, viszont a méregtelenítő kúrák hatására ma már negatív a colonoscopia lelete. 
Elhatároztuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében továbbra is rendszeresen fogjuk használni ezt a kiváló terméket."


Tovább olvasom

   Lucia

Lucia avatarja

Az interneten találtam rá a NaturalHelp Complexre, ami többet ígért, mint csupán egy rostpor: méregtelenítést, vitaminpótlást és prebiotikumokat.

"Kettő kiscsöpség boldog anyukája vagyok, mellette még rengeteget dolgozom, mint vállalkozó. Nem igazán van időm rendszeresen étkezni, ezért mint a többi hasonló helyzetben lévő anyuka főleg este étkezem. Azelött nem volt gondom a súlyommal, de terhesség és a rendszertelen étkezés meghozták az eredményt. Mivel, hogy nem vagyok a diéták híve, ezért más módszereket kerestem megoldásként. Mellette már évek óta allergiával is küszködöm. Az allergiámra természetesen az orvosok gyógyszer írtak fel, de mellette rostdús étrendet, méregtelenítést is javasoltak. Hiszen egészséges táplálkozás, rendszeres mozgás (legalább hetente 5-ször 40 perc), és ami talán a legfontosabb az allergiás tünetek tekintetében: rendszeres méregtelenítés megfelelő eszközökkel (évente kétszer: ősszel és tavasszal) leghatékonyabb eszközök az egészségünk megőrzésére. Az egészségem érdekében arra gondoltam, rásegítek valamilyen rost készítménnyel. Így találtam rá az interneten aNaturalHelp Complexre, ami többet ígért, mint csupán egy rostpor: méregtelenítést, vitaminpótlást és prebiotikumokat. A leglátványosabb hatás az volt, hogy a plusz kilók gyorsan jönnek le rólam, és az allergiám is enyhül. Természetesen a gyógyszerszedést nem hagytam abba, de a NaturalHelp Complexnek köszönhetően állapotom sokat javult."


Tovább olvasom

   Gitka

Gitka avatarja

Ez a termék valami elképesztő!

 "Ez a termék valami elképesztő! Mivel szeretek enni ezért az évek alatt sok sok minden lerakódott a szervezetemben amire nem nagyon figyeltem. 65 éves vagyok és szorulással bajlódtam. Sok mindent kipróbáltam már az évek során, de egyik sem segített annyit mint a Complex. Ez a termék nem csak, hogy megszüntette a szorulásom hanem rendbe is raktam a bélrendszerem. A rendszeres székelés és egészséges érzés felbecsülhetetlen számomra. Természetesen mindenkinek ajánlom"


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés