• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

Kőkorszaki típusú táplálkozás lenne a legegészségesebb. Nem a „sertéshús-szalonna-kolbász-hurka” kultúra!

Az emberi szervezet egy ún. „nyitott rendszer”. Ez azt jelenti, hogy környezetünkkel állandó kapcsolatban vagyunk, onnan különböző behatások érnek (fény, hő, csapadék, stb.), valamint különböző anyagokat veszünk onnan fel (tápanyagok, víz, oxigén) és különböző anyagokat adunk le oda (széndioxid, vizelet, széklet).

Környezetünktől nem tudjuk magunkat függetleníteni, de azt meg tudjuk választani, hogy milyen környezeti körülmények között éljünk. Az emberiség törzsfejlődése során legtöbb esetben azokat az élőhelyeket részesítette előnyben, melyek előnyös életfeltételeket biztosítottak számára.

Nem véletlen, hogy az emberiség kifejlődése az afrikai szavannákhoz köthető. Ezeken a területeken abban az időben kedvező volt az éghajlat és volt elegendő könnyen megszerezhető élelem. A táplálkozás alapját a növényi eredetű táplálékok jelentették, melyeket kis erőfeszítéssel be lehetett gyűjteni és ritkábban valamilyen hústípusú táplálék, mely a közhiedelemmel szemben elsősorban nem vadászatból, hanem elhullott állatokból származott. Ez a táplálkozási szisztéma a mai napig megfigyelhető közeli rokonainknál a csimpánzoknál és egyes, a fejlődés alacsony szintjén álló természeti népeknél is.

A táplálkozási szakemberek egyetértenek abban, hogy az ember számára ez, az ún. „kőkorszaki típusú” (Paleolit) táplálkozás lenne a legtermészetesebb és legegészségesebb. Táplálkozásunk alapját a növényi eredetű (zöldségek, gyümölcsök, növényi rostok, magvak) tápanyagok kellene, hogy képezzék és a kisebb hányad kellene, hogy állati eredetű fehérjéket és zsírokat tartalmazzon.

A táplálkozás, a szaporodás mellett, a legalapvetőbb biológiai funkció.

A táplálék összetétele és mennyisége egyértelműen meghatározza az egyed fizikai és mentális képességeit, fejlődése intenzitását és várható élettartamát is. Ha gyermekkorban nem jutunk megfelelő tápanyagtartalmú és mennyiségű élelemhez, akkor a genetikailag meghatározott alkatunk nem képes kifejlődni, fejlődésünk lelassul, sőt extrém esetekben a mentális (agyi) fejlődés is kárt szenved.

A nem megfelelő táplálkozás számos betegség kialakulásának lehet közvetlen oka. 

Köztudott, hogy a mediterrán országokban (Olaszország, Spanyolország), ahol a zöldségek, gyümölcsök és főleg az olíva olaj a táplálkozás alapját képezik, sokkal alacsonyabb a szív- és érrendszeri okokra visszavezethető halálozás, mint pl. az olyan „sertéshús-szalonna-kolbász-hurka” kultúrákban, mint Magyarországon, vagy Németországban.

A táplálkozásban is károsak a szélsőségek

Az emberi szervezetnek a makro-tápanyagokon (víz, fehérjék, szénhidrátok, zsírok) kívül ún. mikro-tápanyagokra (vitaminok, ásványi anyagok) is szüksége van egészséges működése érdekében. A változatos táplálkozás azért fontos, mert önmagukban sem a növényi eredetű, sem az állati eredetű táplálékok nem tartalmaznak minden szükséges tápanyagot. A változatos, kiegyensúlyozott táplálkozás, azaz a növényi és állati eredetű táplálékok optimális aránya biztosítja az emberi szervezet számára mindazt a tápanyag mennyiséget, amelyek nélkül nem valósulhat meg az egészséges, hosszú élet.

Mint mindenben, a táplálkozásban is károsak a szélsőségek, így a „ragadozó típusú”, szinte csak húsevő diéta, de a teljes vegán táplálkozás is. Tudomásul kell vennünk, hogy az embert a természet vegyes táplálkozásra teremtette és mindkét típusú táplálékra szükségünk van.

Abban az esetben, ha a bevitt alapanyagok összetétele optimális arányban van a szervezet aktuális igényeihez, akkor probléma nem lehet, és minden tökéletesen fog működni és az egészségügyi problémák sem fordulnak elő.

Ugye tudjuk, hogy ez csak egy ideális eset, a valóságban ez szinte sohasem fordul elő. 

Ezzel szemben az a tény, hogy egyre több iparilag előállított élelmiszert fogyasztunk, egyre több méreganyaggal terheljük szervezetünket!

Mi tehát a teendő? Várjuk ölbe tett kézzel a végzetet, vagy tegyünk valamit egészségünk megőrzése érdekében? Úgy gondoljuk az utóbbi a helyes út!

A NATURAL HELP felismerve a szervezet „méregtelenítésének és kitisztításának” fontosságát létrehozott egy olyan terméket, amely megoldást kínál a környezet- és táplálkozás-eredetű egészségi problémák kivédésére, illetve megszűntetésére.





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 16 890 Ft

Kiszállítás: 1 990 Ft

Csomag ára: 18 880 Ft








2 doboz termék

Egységár: 15 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 31 780 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888



3 doboz termék

Egységár: 14 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 44 670 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Tamás

Tamás avatarja

Amióta fogyasztom, sokkal jobb az emésztésem, megszűnt a puffadás, az edzéseket is jobban bírom, kevésbé vagyok sérülékeny.

 "A kötött munka, az aktív életvitelem és a rendszeres sport megköveteli, hogy a szervezetem a lehető legjobb formában működjön, különben nem bírnám a napjaim feszített tempóját. Ezért olyan terméket kerestem, amiben minden egyben benne van, amire szükségem van az aktív életvitelemhez. Az ülőmunka nem kedvez az emésztésemnek, hiába ittam elegendő folyadékot, a hasfájás megkeserítette a napjaimat. Erre kerestem megoldást, amikor ajánlották nekem a NaturalHelp Complexet. Már az első héten sokkal jobban éreztem magam, és azóta a rostpor nélkül el sem tudom képzelni a napjaimat. Amióta fogyasztom, sokkal jobb az emésztésem, megszűnt a puffadás, a székletgondok, sőt még az edzéseket is jobban bírom, és kevésbé vagyok sérülékeny. Ülőmunkát végzők számára mindenképpen csak ajánlani tudom!"


Tovább olvasom

   Kristóf

Kristóf avatarja

Mintha kicseréltek volna...Energiabomba vagyok

 "Nyáron a szokásos nyaralás után kicsit elengedtem magam, majd észrevettem, hogy valahogy nem érzem jól magam a bőrőmben. Megoldást kerestem, mert még fiatalon túlságosan fáradt voltam napközben. Gondoltam, hogy a béltisztítás segíthet. Sokat olvastam a témában és mikor rátaláltam a help készítményre, egyből tudtam, hogy erre van szükségem. Amióta szedem, teljesen úgy érzem magam mintha kicseréltek volna. Több az energiám és teljesen pörgök minden nap. Fontos az egészség számomra és érzem, hogy egészséges vagyok. Többen is észrevették körülöttem, hogy olyan vagyok mintha kicseréltek volna. Ez valójában igaz is. A helptől. Ezért hálás vagyok a naturalhelpnek."


Tovább olvasom

   Lucia

Lucia avatarja

Az interneten találtam rá a NaturalHelp Complexre, ami többet ígért, mint csupán egy rostpor: méregtelenítést, vitaminpótlást és prebiotikumokat.

"Kettő kiscsöpség boldog anyukája vagyok, mellette még rengeteget dolgozom, mint vállalkozó. Nem igazán van időm rendszeresen étkezni, ezért mint a többi hasonló helyzetben lévő anyuka főleg este étkezem. Azelött nem volt gondom a súlyommal, de terhesség és a rendszertelen étkezés meghozták az eredményt. Mivel, hogy nem vagyok a diéták híve, ezért más módszereket kerestem megoldásként. Mellette már évek óta allergiával is küszködöm. Az allergiámra természetesen az orvosok gyógyszer írtak fel, de mellette rostdús étrendet, méregtelenítést is javasoltak. Hiszen egészséges táplálkozás, rendszeres mozgás (legalább hetente 5-ször 40 perc), és ami talán a legfontosabb az allergiás tünetek tekintetében: rendszeres méregtelenítés megfelelő eszközökkel (évente kétszer: ősszel és tavasszal) leghatékonyabb eszközök az egészségünk megőrzésére. Az egészségem érdekében arra gondoltam, rásegítek valamilyen rost készítménnyel. Így találtam rá az interneten aNaturalHelp Complexre, ami többet ígért, mint csupán egy rostpor: méregtelenítést, vitaminpótlást és prebiotikumokat. A leglátványosabb hatás az volt, hogy a plusz kilók gyorsan jönnek le rólam, és az allergiám is enyhül. Természetesen a gyógyszerszedést nem hagytam abba, de a NaturalHelp Complexnek köszönhetően állapotom sokat javult."


Tovább olvasom

   László

László avatarja

Korábban évekig Colonixot használtam, de egy néhány éves szünetelés után kipróbáltam ezt a készítményt, s jobbnak találtam.

Nem hiányzik pld. a  ragasztó-anyag kiegészítő (amely "hatásos", elborzasztó képleteket szült a székletben, stb.). A leglényegesebb pozitív hatások:  - A mindennapi széklet a reggeli felkelés után - naponta "pontosan" jelentkezik, minden szempontból kifogástalanul. A "megkönnyebbülés" minden szempontból valóban teljes körű. A rendszeresen jelentkező "rossz gyomor" - érzet fokozatosan elmúlik. Akinek a vastag bélben diverticulumok alakultak ki (nagyon gyakori dolog, különösen idősebb korban) - ezek gyulladásainak, bevérzéseinek megakadályozásában fontos szerepe van ennek a terméknek. Tapasztalom, hogy már néhány nap múlva érezhetően javul a közérzetem, frissebb vagyok - memória szempontjából is. 


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés